ha tudatosan járunk-kelünk, nem foghat ki rajtunk.
Ahogy leesik az első hó, a világ átváltozik. A fák ágain megülő hópelyhek, a háztetőket takaró fehér lepel, a frissen hullott, érintetlen hó ropogása minden lépésnél – ez mind része a tél romantikájának. A havas táj csendes szépsége olyan, mintha egy mesevilágba csöppennénk. Az emberek sétálnak, gyerekek szánkóznak, az ég pedig szürkén vagy ragyogón őrzi e pillanat tisztaságát.
De van valami, amit ez a gyönyörű hó leplez – valami alattomos, vizes, és hideg. Ez az, amit mi csak úgy hívunk: titoklatyak.
A „titoklatyak” egy frissen született kifejezés, amely a tél egyik legmegtévesztőbb jelenségére utal. Akkor keletkezik, amikor latyakos, olvadt, sáros hóra újabb friss, puha hóréteg hull. Ez a felső réteg eltakarja az alatta megbúvó lucskos, nyirkos valóságot – és éppen ez a trükkös benne.
Aki nem figyel, azt hiheti, hogy tiszta, ropogós hóba lép… ám a következő pillanatban a cipője talpán át csordogál be a jeges latyak.
Megtévesztő: A hó vizuálisan tisztának tűnik, pedig alattomos csapda rejlik alatta.
Balesetveszélyes: Könnyű megcsúszni rajta, különösen, ha a latyak már kissé megfagyott.
Átnedvesíti a ruhát, cipőt: Kellemetlen, ha az ember bokáig belelép, és onnantól csuromvizes a nap hátralévő részére.
Autósoknak rémálom: A rejtett latyak csúszósabb, mint az elsőre tűnik – a gumik tapadása csökken, a féktáv nő.
Figyelj a felszín színére és textúrájára – A gyanúsan egyenletes, friss hó alatti mélyedések sokszor titoklatyakot rejtenek.
Járj kipróbált ösvényeken – Ha mások előtt már elmentek, látszik, hol veszélyes a terep.
Vízálló lábbelit viselj – Egy jó bakancs csodákra képes.
Használj csúszásgátlót – Nem csak a jégre, hanem a latyakos hóra is.
A tél tele van szépséggel – de mint minden varázslatban, ebben is ott lapul a csapda. A titoklatyak a hóvilág ravasz tréfája: kívülről szép, belülről vizes. De ha tudatosan járunk-kelünk, nem foghat ki rajtunk.
Egy biztos: a titoklatyak most már nem titok többé.